Orbán Viktor: Befelé megyünk a háborúba
Ilyen a béke.
A külügyminiszter több okból is köszönetet mondott Putyin külügyminiszterének.
A Halms Debrecenben már jelen van, most Miskolcon épít új üzemet.
A 10 százalékkal csökkenő árbevétel ellenére a profit 20 százalékkal nőtt.
A külügyminiszter szerint azért nem adtak az amerikaiak semmit sem át László Andrásnak, mert még tart a vizsgálat.
A külügy fellebbezett az ítélet ellen, és egy törvénymódosítás is született a korábbi költségadatok eltitkolása érdekében.
A jeruzsálemi konferencián Benjamin Netanjahu kijelentette: Free Palestine=Heil Hitler. Az utca embere nagyon mást mond Izraelben is. Kérdés viszont, miért utazott a magyar külügyminiszter az antiszemitizmus elleni konferenciára.
A külügyminiszter hangsúlyozta a zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben.
Azt egyelőre még nem tudni pontosan, hogy milyen szerepkörben: egyes sajtóértesülések szerint sportigazgatóként számítanának rá a Honvédnál, mások úgy tudják, hogy pályára is léphet a kispesti csapatban.
A maga szuverenitására kínosan ügyelő magyar kormány külügyminisztere megüzente Kijevnek, hogy mit ne tegyen. A kemény szavak az ukrán–magyar kémjátszma újabb fordulóját is jelezhetik.
A tárcavezető szerint ez már a sokadik alkalom, hogy az Európai Bizottság károkat okoz az európai gazdaságnak.
A 444 a kistelepülésen járt, hogy S. Tamás Györgyről kérdezze a helyieket.
Orbán Viktornak mintha elfelejtettek volna szólni erről.
Magyarország több százezer köbméter földgázt és sok százezer hordó kőolajat vett a közép-ázsiai államtól.
Munkájáért helyettes államtitkári (több mint havi bruttó 2 millió forintos) illetményt és juttatásokat kap.
A versenyképességgel nehezen összefüggésbe hozható módosításokat is tartalmaz az a törvényjavaslat, amelyet Tuzson Bence nyújtott be. Az Orbán Viktor külföldi útjaira vonatkozó adatigényléseket például már biztonságpolitikai szempontokra hivatkozva is megtagadhatná Szijjártó Péter, míg Navracsics Tibor pályázatok nélkül is osztogathatja az önkormányzatoktól elvont iparűzési adót.
A miniszter arra reagált, hogy az Európai Unió Bírósága megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben a brüsszeli testület megtagadta a Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti sms-váltások kiadását.
A külügyminiszter reagált Orbán Viktor tihanyi beszédére is.
Buda Péter szerint „alaptalan vádak esetén ugyanis nem fogalmazunk úgy, hogy „várjuk meg, amíg hivatalos értesítést kapunk az ukrán hatóságoktól”.
Ha bedől az amerikai demokrácia, azzal beteljesül a kínai elnök álma. Közben úgy tűnhet, Trump kezdi felismerni, hogy amit az izraeli vezetés művel, az az USA érdekeit veszélyeztetheti a Közel-Keleten. Válogatás a világlapok híreiből.